Isten teremtésében vannak férfiak és nők, vagy mondjuk úgy hímnemű és nőnemű teremtmények, ami nyilván NEM A VÉLETLEN MŰVE, hanem egy intelligens tervezés eredménye. És ennek az intelligens tervezésnek a része az is, hogy e két pólusnak megvan a maga szerepe,  különben csak egyneműekkel lenne benépesítve az univerzum.

A férfi természete szerint élvező és birtokló, szerepe szerint pedig teremtő, irányító/vezető, védelmező. A nő az, akiben a férfi gyönyörködik, és akit „birtokol”, szerepe szerint pedig tápláló/támogató, vezetett, és védelmezett.

És ezen még az sem változtat, hogy a női egó egy ponton fellázadt ez ellen, a férfiak pedig elvesztették erejüket és teremtő mivoltukat.

Mert a feminizmus  és az emancipáció boldogtalanná és védelem nélkülivé tette az elférfiasodott nőket, akik megtagadva a férfi irányítást, már teljesen ki vannak szolgáltatva saját anyagi elméjük játékainak és illúzióinak. És a férfiak számára is lehetetlenné tette azt, hogy védelmet nyújtsanak a nőknek, hiszen egy elférfiasodott nő energiája éppen az, hogy neki aztán nem kell vezetés vagy védelem, ő mindent megold egyedül is.

A „kiherélt” férfiakból „megfelelni akaró robotok” és „pénz automaták” lettek, akiknek fő tevékenysége az lett, hogy kiszolgálják a nők, a gyerekek és a társadalom elvárásait, (amibe viszonylag korán bele is halnak).

És mindezzel egy időben működésképtelenné tette a családokat, sőt általában a férfi-nő kapcsolatokat. Mert a férfi erő helyett a nők királylányos elvárásaira építette fel a családot, amelynek középpontjában a gyerek áll, és nem a szülők egysége. És amit így a férfi NEM KÉPES vezetni és védelmezni többé.

Magyarul: A TUDATOS ÉLETET FELVÁLTOTTA A SZENTIMENTALIZMUS.

Ami magával hozta, hogy a mai férfiak és nők már nem FÉRFIAK ÉS NŐK, mert nem tudják hogyan kellene azzá lenniük.

Működésképtelen párkapcsolatokban, működésképtelen szülők nemzenek gyerekeket, akiknek működésképtelen mintákat adnak tovább. És mivel ettől mindenki boldogtalan, (vagy előbb-utóbb az lesz) a nők és a gyerekek elvárásai tovább nőnek, megelégedést remélve, a férfiak pedig (értelmetlenül) „kivéreztetik magukat” eme elvárások oltárán.

A férfiak életközepi válsága akkor jön el, amikor ezzel szembenéznek. Amikor rájönnek, hogy az elvárásoknak soha nincs vége, és a megfelelés mögött már elsorvadt saját igazi masculine lényük. És ilyenkor elkezdik felfedezni teremtő mivoltukat.  Először elkezdenek szétesni, magukat megtalálni, majd újra összerakni. A társadalom pedig rájuk süti a felkapott bélyeget: „nárcisztikus szemétláda”

Alapvetően ez a mai, nyugati társadalmak és „modern párkapcsolat modellek „tragédiája, és sok millió férfi és nő boldogtalanságának forrása.

Aki ezen a lovon meg tud fordulni, és az Isten által megteremtett, eredeti szerepét el tudja foglalni egy kapcsolaton belül, az végül képes sikeresen működtetni egy férfi-nő egységet… az  életét.

Ellenkező esetben erre esély sincs.

Lehet ezzel vitatkozni, persze… csak nem érdemes.

Egyszerűen csak körül kellene nézni magunk körül, DE ELSŐSORBAN MAGUNKBAN. A tükrök óriásiak már a világban, bármerre tekintünk… és attól, hogy nem akarunk belenézni, még mi magunk nem leszünk szebbek.